Van-e használati utasítás kamaszokhoz?

Már harmadszorra szólt.

Semmi válasz. A többiek már az asztalnál ültek, és már a vacsora vége felé tartottak. Danny azonban a füle botját sem mozdította. Úgy ült a fotelben, mint akit oda teremtettek, mint aki el sem mozdulhat onnan.

Volt egy érdekes testtartása. A két lábát amolyan törökülés szerű tartásban felemelte a teste elé, és arra helyezte a könyvet. Sokszor órákig ült így, de közben mégiscsak mozgott. Hol ide, hol oda tette a két lábát így, törökülésben, hol kissé elfekve, hol jobban felülve, hol jobbra vagy épp balra dőlve a fotelben.

A könyv, az olvasás teljesen hatalmába kerítette. Egy varázslatos mese világban élt, amelyet minden egyes elolvasott könyvvel tovább épített. Egyszerűen imádott olvasni. Olvasás közben megszűnt létezni számára minden és mindenki.

Tylli időnként percekig nézte. Egyszerre emlékeztette saját magára, és Édesanyjára. 

Amikor gyerek volt, sokszor ő is úgy olvasott, hogy szinte egy ültő helyében kiolvasott egy vastagabb könyvet. Még a pisilésre is sajnálta az időt, nem hogy evésre, mozgásra, alvásra. Az indián könyvek és a sci-fi volt a kedvence annak idején. Olvasás közben messzire repült. Úgy érezte, ott él, ismeri Winnetou-t és Old Shatterhand-ot, a fák suttogását, a nyomok titkait.

Édesanyja ugyanilyen olvasás-mániás volt. Ha olvasott, akkor az ágyúdörgés sem tudta felkelteni a figyelmét. Hiába szólongatták, hiába kiáltottak mellette, nem vett észre semmit.

Tylli sóhajtott. Most akkor miért is csodálkozik? Danny-nek volt kitől örökölnie a mélymerülést a történetek álomvilágába.

No de az már mégse járja, hogy egyszerűen képtelenség vele kommunikálni amikor olvas! És az sem, hogy mindent elhanyagol miatta. Az evést és a pihenést is beleértve. Tylli tisztában volt vele, hogy ez mennyire veszélyes. Ő hosszú éveken át művelte ezt a fajta túlzást, és meg is lett az eredménye. A teste fellázadt a rabszolgasors ellen. Tiltakozásul pedig időnként a legváratlanabb helyzetekben dobta be a törölközőt -egészen addig, míg Tylli végre hozott egy nagyon komoly döntést. Ezentúl figyel a teste jelzéseire, és időben kielégíti a szükségleteit. Hosszú utat járt be, amíg sikerült felépítenie egy olyan ritmust, amely végül meghozta az eredményt.

Nem akarta, hogy a Fia is így járjon. Ezt nem hagyhatja. Meg aztán dühítő is, hogy ennyire sehall-selát Dömötör...

OK. Akkor most tervezzük meg előre a beszélgetést - döntött magában. Kivételesen nem a naplójába írta le előre, hogyan is vezeti le a megbeszélést. Csak fejben kezdett hozzá a tervezéshez, mit fog mondani. Legszívesebben persze üvölteni kezdene.

"Hagyd már abba végre az olvasást, és azonnal gyere vacsorázni! Elegem van már abból, hogy ötvenszer kell Neked szólnom!"

Na az biztos, hogy ezzel a zsigerből jövő kifakadással pont az ellenkezőjét érné el, mint amit akart.

Akkor hogy is legyen???

Meg akarom Vele értetni, hogy miért idegesít annyira, hogy nem figyel oda, amikor szólok Neki. Igaz is, valójában mi idegesít benne? Egyrészt az, hogy nem figyel rám, és ez rosszul esik. Másrészt pedig az, hogy az Ő érdeke, hogy rendszeresen egyen, de erre nem figyel oda. Harmadrészt pedig az, hogy a Családi közösségből így kimarad. Igen, ez mind idegesít, hogy nem tudok ezekben változást elérni.

DE: ezen kívül meg akarom erősíteni Benne azt a tudatot, hogy szeretem. Ezen kívül tudomására akarom hozni, hogy támogatom abban, hogy olvasson. Ez fontos, és azt akarom, hogy tudja. Hiszen tényleg fontos az olvasás. A legtöbb gyereket úgy kell nyaggatni, hogy legalább a kötelező olvasmányokat olvassa el. Én örülök neki, hogy Őt nem kell kényszeríteni, hanem magától és élvezettel olvas. Nem akarom ettől eltéríteni - csak szeretném, hogyha a saját testére, no meg a Családjára és rám is tekintettel lenne.

Mire idáig jutott az eszmefuttatásában, Danny valami csoda folytán meghallotta Papi kissé emelkedett hangú felszólítását, sőt, végre reagált is rá. Ugyan enyhén szólva kelletlenül, de végül beletette könyvjelzőjét aktuális álomvilága megfelelő oldalára, és kievickélt belső világából.

Amikor végre odaült az asztalhoz, Tylli nagy levegőt vett.

- Danny, szeretném a segítségedet kérni!

Fia meglepetten nézett fel rá, miközben szedett a tányérjára.

- Miben, Mami?

- Tudod évekkel ezelőtt láttam egy filmet, amelyben egy Anya neveli két lánygyermekét. Az egyik jelenetben az Anya azt mondja a nagyobbik lányának, hogy amikor megszülettek, nem adtak hozzájuk használati útmutatót. Nos, szeretnék Tőled segítséget kérni abban, hogy használati útmutatót kapjak Danny-hez.

Az asztal körül hirtelen vidám nevetés hangjai hullámzottak szerte-szét. Mindenki azonnal értette Mami célzását.

- Fordulj a gyártó céghez, Mami! - dobta vissza a labdát széles vigyorral a Fia.

- Attól tartok, ez már nem a gyártó cégre tartozik, Fiam.
Ismét nevetés hullámzott végig az asztal körül.
- Szerinted mennyit bír ki a tested, evés-ivás-mozgás nélkül?
- Nem tudom... De nem is vagyok éhes.
- Ok. Lehet, hogy TE NEM VAGY, de a testednek sincsen szüksége üzemanyag utánpótlásra?
- Hááát....
- Szerinted mi történik akkor, hogyha évek hosszú során keresztül az ember hozzá szokik ahhoz, hogy nem eszik, amikor éhes, nem iszik, amikor szomjas? Nem mozog, nem megy ki a friss levegőre...
- Jó, jó, tudom, mit akarsz mondani - vágott képeket Danny.
- Nem vagyok benne biztos. Tudod, a legtöbb ember fiatalon azt hiszi, mindent kibír a teste. Hiszen bármilyen sanyarúan bánik vele, hosszú évekig szinte mindent elvisel. Nem érzi a következményeket, és azt hiszi, MINDENT szabad, és ez az idők végezetéig így lesz. Csakhogy egyszer elszakad a madzag, és akkor már nagyon nehéz vissza fordítani a dolgot. Tudod, azt gondolom, azért vagyok az Édesanyátok, hogy segítsek Nektek ezt megérteni, és hogy vigyázzak Rátok. Ne engedjem, hogy olyasmit csináljatok, amit később nagyon, de nagyon megbántok. Fontos megláttatnom, megértetnem Veletek, hogy ez nem tart örökké. Fontos, hogy feltedd magadnak a kérdést, mit akarsz: egy gyenge, beteges testet, vagy olyan tested, amelyik erős, egészséges, és mindig számíthatsz rá?
- Persze, hogy ez utóbbi! - Danny kezdte kapiskálni, miről szól a történet.
- De van itt más is. Szerinted nekünk szükségünk van Rád?
- Tessék?
- Nekünk, a Családodnak, szükségünk van Rád?
- Nem tudom...
- No, akkor most lehet, hogy nekünk kellene megválaszolni ezt a kérdést. Nekem személy szerint szükségem van Rád, és nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek! - mondta Papi, és Ben azonnal csatlakozott hozzá.
- No, szóval Danny, úgy tűnik, van egy Családod, akik - eléggé el nem ítélhető módon - szeretnének Veled lenni. Ha nem vagy velünk a közös Családi ebédeken, vacsorákon, meg a közös programokon, akkor hiányzol nekünk.

Mosolyogtak.
- Danny, Te szereted, ha figyelnek Rád? Ha odafigyelnek a kéréseidre? Mondjuk, amikor hirtelen elszáll a gépeden minden, és azt sem tudod, hová kapj, és segítséget kérsz. Szereted, ha ilyenkor oda figyelünk, és segítünk Neked?
- Igen.
- Tudod, ez velünk is így van. Amikor hívlak ebédelni vagy vacsorázni, akkor jól esik, ha odafigyelsz és odajössz enni. Sokat dolgozom azért, hogy friss és finom étel legyen az asztalon. És hogyha ötször kell szólongatni, és még csak választ sem kapok, akkor úgy érzem, nem figyelnek rám, nem fontos a munkám.

Sokat beszélgettek még ezután arról, hogyan tudnának Danny-nek segíteni abban, hogy könnyebben oda tudjon figyelni a jelzésekre, és egyáltalán, mire jók a szokások.

Tylli úgy érezte, jól sikerült felvezetnie a beszélgetést. Újra megállapította saját magában, hogy érdemes előre megtervezni egy fontos megbeszélés vázlatát - főleg akkor, hogyha ez mély érzelmeket megmozgató, fontos beszélgetés lesz.

Megéri a befektetést.




Kép forrása: Pixabay