Miért RENDHAGYÓ? És miért utazási blog?

>>- Nem akarok leereszkedni a TE SZINTEDRE!

Szavai úgy csaptak, mint az ostor.

Tylli tudta, hogy Danny csak viccnek szánta a mondatot Ben felé. Persze minden viccelődés mögött van háttértartalom. Amit és ahogy mondunk, egyáltalán nem biztos, hogy oda juttat bennünket, ahová menni szeretnénk. Gyakran a szavaink, sőt, a tetteink is pusztán csak RE-akciók a környezetünk történései által keltett érzéseinkre. Valójában sokszor még azzal sem vagyunk tisztában, HOVÁ szeretnénk eljutni, - hát még azzal, HOGYAN mehetünk oda.

"Ok. akkor induljunk újra utazásra! - gondolta magában Tylli - Utazásra a szavak és az érzelmek világában!"<<

(A történet folytatását lásd a Mi lesz veletek, Testvérek? c. bejegyzésben.)


Tylli végtelen utazásra indul Családjával: Férjével, Nickkel, nagyobbik Fiával, Danny-vel, és kisebbik Fiával, Bennel. Utaznak térben, időben - és a Lélek mélységeiben egyaránt.


Tata 2019

Ezen a blogon keverednek a valós és a képzelt utazások történetei.

Ahogy Tylli, úgy mi is utazunk. 

Születési Családommal egészen kicsi korom óta igen sokat utaztunk. Beutaztuk fél Európát. A nyugati országokat is, amikor még ez nem volt annyira magától értetődő, mint manapság. Szinte a lélegzetvételemmel szívtam magamba a különféle országok és kultúrák illatát, színét, és az utazási-találkozási vágyat. Látni, megismerni, felfedezni!!!

Ez a vágyam találkozott Férjem FELFEDEZŐ típusával. Ő is szeret új dolgokat felfedezni, rácsodálkozni, elmerülni. Ennek köszönhető, hogy sok helyen jártunk már, Svájctól Kenyáig, Tenerifétől Baliig.

Tenerife 2020

Megszületett két Fiúnk, és szerencsénkre Ők is beálltak a kalandorok sorába.

Amíg kicsik voltak, nem rángattuk Őket hosszú utazásokra. Imádnak repülni (Andris már pocaklakóként is repült, meg is rémítette a nagy pocak a férfi légikísérőt 😊), így Tunézia már pici korukban is elérhető volt számunkra, többször is. Most már lazábban tudunk kalandozni, kül-és belföldön egyaránt.

A térbeli utazások mellett szívesen kalandozunk az időben is. A régmúlt utazások elmesélése kedvenc foglalatosságaink közé tartozik, és szívesen kalandozunk a jövőbe a képzeletünk szárnyán, tudományos dokumentum filmek vagy épp sci-fik segítségével.

A Lélek rejtelmei pedig különösképpen vonzanak, főleg engem. Utazás a Lelki Világunk mélyére, hogyan lehet megérteni, mi történik VALÓJÁBAN bennem, hogyan tudok úgy működni, hogy a működésem tényleg oda vigyen, ahová menni akarok, illetve hogyan tudom meghatározni, valójában hová is akarok menni? Izgalmas kérdések számomra. Hogyan tudom felépíteni a RENDSZERT, amely segít úgy élni az Életemet, ahogyan azt én szeretném?

Utazás a Lélek Rejtelmes Szigetére.

Útban Koh Lantára 2019

Állandóan figyelem, milyen izgalmas túra ez. Van, akinek TORtúra, - és van, akinek izgalmas kaland az Élet nevű társasjáték. Van, aki csapatjátékosként játssza, ahol mindannyian nyerünk, - és van, aki akció játékot csinál belőle, ahol egymásra lövöldöznek, és csak egyetlen játékos győzhet, a győztes pedig ott marad a végén magányosan, a hullákkal teli csatamezőn. Mennyire különbözőek vagyunk!

Meggyőződésem az, hogy a legtöbb Ember szívesebben játszana CSAPATJÁTÉKOT, ahol mindenki nyer - csak nem tudja, ezt hogy is kellene játszani...

Ezért születnek a Tylli írásaim.

Ezek a történetek - reményeim szerint - figyelem felkeltőek, elgondolkoztatóak. Soha nem azt akarják mondani, hogy így KELL tenni, és csak így jó. Sokkal inkább kérdést tesznek fel: vajon hogy lehetne jobban, mint ahogy eddig tettem? Hogyan tudnám én - számomra - jobban csinálni, mint ahogy mástól láttam?

Élvezetes olvasgatást a blogon, és izgalmas kalandozást kívánok Neked, Kedves Olvasó, az Élet-Utazásodon, térben, időben és Lélekben egyaránt!

Sok szeretettel:

Török Marika

Langkawi, Cenang beach 2019