2017. december 15., péntek

Kakasvér és virágszirom

Ha Balira szeretnél utazni, akkor mutatok egy szépséges információ forrást.

Karácsonyi ajándéknak is gyönyörű, hiszen Sebestény Anikó könyve maga a csoda!



Írtam róla néhány sort, nekem miért tetszik.


2017. november 21., kedd

Inspiráció egy világutazó tizenévestől


Kaponay Réka.

Áll a színpadon, és mesél. Szívvel-lélekkel. Igazi beleéléssel. Ha nem tudnám, hogy 16 éves, el sem hinném. Ahogy beszél, amit mond, egy érett, bölcs felnőtt szájából is fantasztikus lenne.





2017. november 10., péntek

Te erős leszel a végén?

Nick Vujicic számomra PÉLDAKÉP.

Igen, így, nagybetűkkel. Évekkel ezelőtt láttam először az egyik, Róla szóló videót. Azóta többet is láttam, és időnként újra megnézem egyiket-másikat.

3 perces videó.




2017. november 6., hétfő

Szappanhab-varázslat


- Utálom a kézmosást!

Ez a határozott mondat Kira szájából hangzott el. Nyomatékul még toppantott is hozzá.
Kira akkoriban alig múlt 3 éves. Ennek ellenére, nagyon határozott elképzelései voltak a világról. A picike, boglyas fejű leányka nagyon tudta, mit akar. A hajtincsei legalább annyira önfejűen kígyóztak buksija körül, mint amilyen elszántan nézett fel Tyllire.



2017. szeptember 5., kedd

4. Járatlan Utakon Fesztivál 2016 - vasárnap


Zárug Zita, Harkányi Árpi: Ausztrália


Vasárnap reggel az első előadók a biciklis nászutasok voltak 😊

Zitát és Árpit mára kedves barátainkként tartjuk számon.

Már több előadásukon is voltunk (az egyikről ITT írtam), és minden alkalom egy újabb élmény.

Nemrég a Fiúkkal is voltunk több órás, két részes előadásukon, és ők pisszenés nélkül hallgatták végig az egészet. Élvezték a sok fényképpel tarkított élménybeszámolót, a sok érdekes kalandot, és a lelkes előadásmódot. Dávid az előadás után megjegyezte: nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz...

A Járatlan Utakon Fesztiválon tartott előadásuk útjuk ausztrál részéről szólt. Persze most is voltak hasznos tippek (pl ne menj túl közel a road train-hez, mert kileng a vége, ezért lesodorhat az útról), és élmények (pár perc stoppolás után valaki bicajjal együtt felvesz és elvisz pontosan oda, ahová menni akarnak 😊) - de ugyanakkor hallhattunk pl a krokodil farmról, a Grey Nomádokról, akik idősebb korban lakóautóval járják az országot, érdekes helyekről, mint egy meleg vizű forrás, ahol ingyen lehet fürdeni.





2017. szeptember 4., hétfő

4. Járatlan Utakon Fesztivál 2016 - Szombat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fesztivál....

Méghozzá egy inspiráló, motiváló, fantasztikus fesztivál 😊

Folytathatnám úgy is, hogy rég volt, tán igaz se volt - de szerencsére itt vannak a fényképeink és a feljegyzéseink, amelyeket ott készítettünk, így elhiszem, hogy tényleg részesei voltunk ennek az izgalmas két napnak.

És mivel Vándorboy (Csonka Gábor) kérte, hogy írjak egy kis visszajelzést a fesztiválról, így megragadtam az alkalmat, hogy régi adósságomat törlesszem. és inkább megírom végre a blogbejegyzést róla.


Zsúfolásig telt termek jellemezték a fesztivált


2017. augusztus 9., szerda

Van-e használati utasítás kamaszokhoz?

Már harmadszorra szólt.

Semmi válasz. A többiek már az asztalnál ültek, és már a vacsora vége felé tartottak. Danny azonban a füle botját sem mozdította. Úgy ült a fotelben, mint akit oda teremtettek, mint aki el sem mozdulhat onnan.



2017. augusztus 7., hétfő

Édesanya


A nappali sarkában volt a kedvenc olvasó zuga. Egy nagy álló lámpa és egy mély, süppedős fotel a kandalló előtt. Imádta ezt a helyet, bár nem túl sokszor engedte meg magának, hogy leüljön ide.



2017. május 26., péntek

Trambulin a legjobb befektetés


Amióta van trambulinunk, azóta mintha lenne egy újabb szobánk 😊

Használható ugrálásra IS  - de számtalan egyéb felhasználási módja is van.

Ami a legfontosabb számunkra: lehet benne tanulni.





2017. május 19., péntek

Homeschoolingozunk 😊


2016 szeptembere óta a Fiúk itthon tanulnak. Mind a négyen nagyon élvezzük.

Szeretünk utazni, főleg iskola időben, hiszen nyáron az agárdi házunkban is jól elvagyunk, ott a Velencei tó. A homeschooling most már lehetőséget ad arra, hogy bármikor utazhassunk.


És sok minden másra is.

Például arra, hogy a friss levegőn tanuljunk, a trambulinban 😊 Akár mozgás közben is. Nem kell egy helyben ücsörögni...



2017. május 16., kedd

Mi lesz veletek, Testvérek?

- Nem akarok leereszkedni a TE SZINTEDRE!

Szavai úgy csaptak, mint az ostor.

Tylli tudta, hogy Danny csak viccnek szánta a mondatot Ben felé. Persze minden viccelődés mögött van háttértartalom. Amit és ahogy mondunk egyáltalán nem biztos, hogy oda juttat bennünket, ahová menni szeretnénk. Gyakran a szavaink, sőt, a tetteink is pusztán csak RE-akciók a környezetünk történései által keltett érzéseinkre. Valójában sokszor még azzal sem vagyunk tisztában, HOVÁ szeretnénk eljutni, - hát még azzal, HOGYAN mehetünk oda.

"Ok. akkor induljunk újra utazásra! - gondolta magában Tylli - Utazásra a szavak és az érzelmek világában!"





2017. május 6., szombat

Anyák Napi történet


Egy régi Anyák Napja emlékére. 

Édesanyámnak írtam ezt a levelet az eltávozása előtti utolsó Anyák Napjára.

Talán 2008. január elején történt.

Andris születése után igyekeztem mindent „nagyon jól csinálni”. Mosoly az arcon, mindenkire figyelek, a ruhák szépen kimosva és kivasalva, minden szép, tiszta, és rendezett legyen – hiszen én mindent meg tudok csinálni egyedül is… Vagy mégsem?




2017. május 3., szerda

Neked vannak TITKAID?

Mindenkinek vannak "titkai", amelyeket nem szívesen fed fel mások előtt. És sokszor épp ez a titkos rész rejti a probléma gyökerét, és a megoldás kulcsát - amihez nem engedünk közel akárkit, sőt, sokszor egyáltalán senkit sem.



2017. április 26., szerda

2017. április 25., kedd

2017. április 21., péntek

2017. április 19., szerda

2017. április 12., szerda

Trambulin játék 1.

Hogyan lehet változatossá tenni a trambulinozást?

Az egyik játék, amit a Fiúkkal találtunk ki: LABDAMOZGATÓS.




2017. április 8., szombat

Repülés

Ez maga a CSODA!

Igen, valódi CSODA. Csupa nagy betűkkel. – gondolta magában Tylli.

Afrika partjai felett 2002


Nézte, ahogy lassan kiemelkedtek a felhőkből. Eltűnt az eső és a borongós szürkeség. A mai nap otthon nem volt valami vendég marasztaló. Igazán jó érzés volt megszökni a kopogó cseppek elől.
Bár az igazat megvallva, Tylli még az esőt is szerette. Ezt sokan nem értették. Amikor arról mesélt, hogy a tocsogós időben is szokott sétálni, akkor gyakran találta szembe magát kérdő tekintettel.


2017. február 28., kedd

Tanulságos vicc

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.



2017. február 12., vasárnap

Élvezd az Életedet!

Tylli zaklatott volt.

- Mester! Annyi szörnyűség történik mostanában körülöttem! Párkapcsolatok zilálódnak szét, Családok hullanak darabjaira. Kiabálás, veszekedés, felelősségre vonás és kritika minden mennyiségben. Stressz és pörgés – senki nem tudja miért. Mintha az egész Élet egyetlen nagy fájdalmas seb lenne.

- Ez természetes.

Értetlenül nézett.





2017. január 7., szombat

Szemétszüret az Öreg-tó medrében



Amióta Tatára költöztünk, minden évben fájó szívvel néztük, ahogy egész télen csupaszon árválkodik az Öreg-tó medre. Még ennél is fájóbb nézni, ahogy a víz leeresztése után a felszínre kerül a mérhetetlenül sok szemét – és aztán ismét a víz felszíne alá süllyed tavasszal, amikor a tavat feltöltik.




Az Óreg-tó medre télen 2017. január


2017. január 6., péntek