2017. november 6., hétfő

Szappanhab-varázslat


- Utálom a kézmosást!

Ez a határozott mondat Kira szájából hangzott el. Nyomatékul még toppantott is hozzá.
Kira akkoriban alig múlt 3 éves. Ennek ellenére, nagyon határozott elképzelései voltak a világról. A picike, boglyas fejű leányka nagyon tudta, mit akar. A hajtincsei legalább annyira önfejűen kígyóztak buksija körül, mint amilyen elszántan nézett fel Tyllire.





Vendégségbe érkezett több gyerek társaságában. A többi gyerek mind azonnal tudomásul vette, hogy itt az a szokás, hogy amikor haza érkezünk, akkor megmossuk a kezünket. Kira azonban más volt. Szerette tesztelni, vajon meddig tartanak a határok.

- Tényleg nem szeretsz kezet mosni???

Tylli azonnal tompított Kira fogalmazásán, és szándékosan eltúlozva annyira csodálkozva ejtette ki szavait, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne számára, hogy MINDEN GYEREK imád kezet mosni.

- Mondd csak, Kira, akkor te varázsolni sem szeretsz? Ezt most komolyan mondod?
- Hogyhogy varázsolni?

Most Kirának kerekedett el a szemecskéje.

- De hiszen kézmosás közben lehet a legjobban varázsolni! Megmutassam, hogyan?

Kira erre lelkesen bólogatni kezdett. Már el is felejtette korábbi ellenállását. Kíváncsian nézett Tyllire.

- Ok. Ehhez a varázslathoz szükségünk lesz egy kis vízre és szappanra. Tudod, hogyan kell szappanhabot varázsolni?

Némi bizonytalanság ömlött szét a kislány arcán.

- Tudod mit, csináljuk együtt, jó?
Újra bólogatás volt a válasz. Kira most már figyelmesen követte Tylli minden mozdulatát.

- No hát először is, kicsit bevizezzük a kezünket. Aztán vesszük a szappant, és megdörzsöljük. Ááááá, de nem ennyire! Sokkal jobban. Hát ennyiből nem lesz nagyon nagy hab!

- Most jön a mágia. Figyelj! Hogyan lehet óriási habot varázsolni belőle?

Tylli mutatta, hogyan kell a kezét dörzsölni.

- Tudod mit? Versenyezzünk! Kinek sikerül nagyobbra?

Kira ekkor már nagyon lelkes volt. Hatalmas hab kerekedett a két, csöpp kis kezecskén. Természetesen ő nyerte meg a versenyt.

- Nahát! Hát te tényleg varázsló vagy!

Az elismeréstől csak úgy dagadt a pici leányka keble.

- Figyelj csak, Kira, azt is tudod, hogyan kell a kezünkről LEVARÁZSOLNI a habot? Úgy, hogy semmi se maradjon rajta!

Heves bólogatás volt a válasz. A végén büszkén mutatta az eredményt, Tylli pedig nem fukarkodott az elismeréssel. Kira olyan tisztára mosta a kezét, hogy öröm volt nézni.

Soha többet nem volt gond, amikor megérkezett.

Azonnal, önszántából rohant a mosdóhoz.






Kép forrása: Pixabay

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése