- Nem akarok leereszkedni a TE SZINTEDRE!
Szavai úgy csaptak, mint az ostor.
Tylli tudta, hogy Danny csak viccnek szánta a mondatot Ben felé. Persze minden viccelődés mögött van háttértartalom. Amit és ahogy mondunk egyáltalán nem biztos, hogy oda juttat bennünket, ahová menni szeretnénk. Gyakran a szavaink, sőt, a tetteink is pusztán csak RE-akciók a környezetünk történései által keltett érzéseinkre. Valójában sokszor még azzal sem vagyunk tisztában, HOVÁ szeretnénk eljutni, - hát még azzal, HOGYAN mehetünk oda.
"Ok. akkor induljunk újra utazásra! - gondolta magában Tylli - Utazásra a szavak és az érzelmek világában!"
- Danny, jól hallom, hogy azt akarod mondani, örülsz neki, mennyivel okosabb és ügyesebb vagy már, mint amikor annyi idős voltál, mint most Ben? - Tylli tudatosan "lefordította" az ÖNMEGÉRTÉS NYELVÉRE azt, amit az előbb hallott.
- Tessék??? - Danny ledöbbenve kérdezett vissza, és hozzá fura grimaszokat vágott. 1-2 hónapja vette fel ezt a fura "miafenétakartokmármeginttőleménnemérteméshagyjatokmárbékén" lefigymáló, tipikus kamasz arckifejezést, amitől Tyllinek muszáj volt néhány nagy levegőt vennie előbb, mielőtt újra megszólalt volna. Persze csak akkor, hogyha nem akart lekeverni egy átszállót a kedvenc nagyobbik Fiának. Persze, hogy nem akart. Ezért szuszogott néhány mély-tüdőset, és máris csak úgy flegmán szólt vissza.
-Namivananya, mááámegiiin mitakarsztőlem, mostjönahegyibeszéd, jajnemáááá!
Az egész Család elnevette magát.
"Ok, ez már jobb kiindulási alap, csak így tovább!" gondolta magában.
- Danny, ha rendszeresen ilyen képet vágsz, amikor kérdezek tőled, akkor nem biztos, hogy lesz kedvem segíteni Neked, amikor szeretnél valamit tőlem. Ezt akarod?
- De én nem is vágtam semmilyen képet!!!
- Hát ez lehet, hogy te nem vágtad, csak úgy hozzám csapódott "valahonnan"... Na mindegy, szóval feltettem egy kérdést, és szerintem sokat segítene, hogy elérd a saját célodat, ha kicsit elgondolkodnál rajta.
- Mi is volt a kérdés?
- Az, hogy örülsz-e annak, hogy már nem 9 éves vagy, hanem 13, és hogy most már mennyivel többet tudsz, és mennyivel több mindenre vagy képes. És persze nem szívesen mennél vissza abba az időbe, amikor még csak annyit tudtál, mint 9 évesen.
- Hát persze, de miért kérdezed?
- Mert kérdés, hogy mit akarsz elérni. Szerinted mit érez az az ember, akit kicikiznek?
- Nem jót! - válaszolt hanyag nyelvhelyességgel a Fiú.
- Ok, mit jelent az a "nem jót"? Talán dühös?
- Lehet...
- Talán sértődött?
- Ja...
- Lehet, hogy elkeseredett, nem?
Vállvonogatás volt a válasz, és hümmögés.
- Sok minden lehet, csak egy nem.
- ???- kérdő tekintet.
- Szerinted lehet boldog? Szerinted erősíti a kettőtök kapcsolatát az, hogy ő ilyesmit érez? Szerinted akar majd neked segíteni, hogyha kéred?
- Nem értem, mire akarsz kilyukadni. Én nem is cikiztem ki senkit.
- Ha azt mondod valakinek, hogy "nem akarok leereszkedni a te szintedre!" - és Tylli kicsit túlhangsúlyozta Danny stílusát -, akkor ő mit érez? Mit gondol?
- Nem tudom...- ismét vállvonogatás.
- Te örülnél neki, ha valaki ilyesmit mondana neked?
- Nem...
- Szóval még mindig az a kérdés, hogy mit akarsz elérni. Hogyha szeretnél ellenségeket beszerezni, olyan embereket, akik utálnak, akkor így tökéletes. Ha viszont olyan emberekkel szeretnéd körbevenni magadat, akik szeretnek, és segítenek, ha szükséged van rá, akkor kérdés, hogy ez így célravezető-e. És tudod, sokat beszélgettünk már arról, hogy a testvéred mindig a testvéred marad...
Néhány perc után folytatta.
- És persze az is kérdés, hogy szeretnéd-e, ha mi így beszélnénk veled. Mit szeretnél, én hogy beszéljek veled? "Te kis hülye, még ezt sem tudod? Hogy lehetsz ennyire balfácán???"
Tylli hangsúlyozása megint eltúlzó volt, és kissé humorizáló is egyben. A Család dőlt a nevetéstől. Még Danny is kikandikált a saját ellenálló álarca mögül, és mosolygott egyet.
- Én is beszélhetnék így, csak nem tudom, mennyire élveznéd. Jó lenne?
- Nem, persze, hogy nem...
A beszélgetés lassan átterelődött más felé.
Tylli pedig elgondolkozott, vajon egy ilyen ártalmatlannak látszó helyzet mit okozhat két testvér kapcsolatában, ha nem tudatosítják és nem oldják fel.
Ugyan kire lehetne haragudni ilyenkor?
A kamaszodó 13 évesre, akiben akkora változások zajlanak, hogy hirtelen elveszítette a stabilitását, a viszonyítási pontjait, és keresi a helyét a világban? És ennek következtében sokszor bánt, pedig igazándiból nem is akar bántani...
Vagy a 9 évesre, aki sokszor piszkálja a bátyját, mert annyira szeretne vele játszani, annyira szeretné, hogy többet foglalkozzon vele? Ő meg emiatt mond sokszor olyasmit, ami nem igazán esik jól... És persze, amikor a nagyobb rádörren, akkor a kisebb egyedül érzi magát, nem érzi, hogy bárki megvédené.
Persze lehet, hogy a Szülők ugranak, és megvédik a kisebbet - akkor meg a nagyobb érzi úgy, hogy egyedül maradt, hogy nem érti meg senki, hogy mindig csak a kisebbet védik. Hol vannak az ő érdekei? Mikor adnak már neki igazat???
Aztán elhangzik sok-sok mondat az évek során, ebből a hétköznapi helyzetből következően - és az egyre szaporodó mondatok, történések, kisebb fájdalmak és sebek csak halmozódnak, és távolítanak egymástól. Mi lesz ennek a vége? Hol áll meg???
Látszólag jelentéktelen mondatok, jelentéktelen helyzetekben. Egyenként teljesen ártalmatlannak tűnnek. Csak túl sok van belőlük. És ki az, aki segít a két kis-nagy gyereknek eligazodni a saját érzelmeik dzsungelében? Ki segít abban, hogy arra felé haladjanak, amerre menni akarnak, és ahol meglelik a saját boldogságukat?
Vajon hány családban hangzanak el hasonló mondatok? És milyen lesz a két testvér kapcsolata 10-20 évvel később?
Egy lehetséges, igen megrázó végkifejletet boncolgat a 18 évvel később című film. Szerencsére azt is megmutatja, hogy még ebben az esetben is lehetséges feloldozás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése