Találkozás a Mesterrel 3.

Az előző részt itt találod: Találkozás a Mesterrel 2. rész

Hírhozó

A Mester tovább rajzolta a gondolati képet.

- És ha már beszélgettek, előbb-utóbb ki fog derülni, hogy miattad jött. Ajándékot hozott Neked. Valami fontosat, amire nagyon nagy szükséged van. Tanulságot, amit csak így érthetsz meg, csak így tapasztalhatsz meg.

Kételkedő, értetlen szemek. Szinte látni lehet, ahogy mindenkinek kattog az agya. Keresik a támpontot.




- Te viszont nem értetted meg Őt. Nem ismerted fel, mint Küldöttet. Elutasítottad. Elfogattad és megkötöztetted. Börtönbe vettetted Őt. Mint a vár ura, aki elfogta az ólálkodó ellenséget.

Tátott szájak, elkerekedő szemek.

- Az Ajándékot pedig utána dobtad a börtönbe. Azt hitted, csak az Ő poggyásza. Nem törődtél vele. Bezártad, jó mélyre. Még a kulcsot is eldobtad.

Mintha végképp elveszítették volna a fonalat. Volt egyáltalán fonál???

- Ő a Hírhozó, akit általában úgy neveznek: fájdalom. Nem kérdezik, miért jött, miért van itt. Bebörtönzik Ajándékával együtt, ha nem hajlandó arra, hogy vigyorogjon. És egyre magasabb várfalat építenek a börtöne fölé. Ő próbál újra és újra Üzeneteket küldeni, onnan, a mélyből – de minden hiába. Mert mi csak örülni akarunk. Mi csak nevetni akarunk. Mi pozitívak AKARUNK lenni. Nem vagyunk azok – de azok akarunk lenni.

Csend. Nagyon mély Csend.

Hosszú, és mély Csend.

Nem tudni, mennyi idő telt el így, mire végre az egyik tanítvány megtalálta a hangját.

- Mester! Akkor azt akarod mondani, hogy a pozitív gondolkodás rossz? Maradjunk inkább negatívak? Fájdalmasak? Az a jó???

Hangjából csak úgy sütött az értetlenség.

Folytatás itt:  Találkozás a Mesterrel 4. rész