Tenerife csendes 3. rész

Tenerife a koronavírus karantén idején, 2020 tavasz

Itt a faluban minden este 7 órakor tapsolunk (a kontinentális idő szerint 8 órakor, 1 óra az eltolódás). És ezt itt nagyon komolyan veszik. Annyira, hogy mérik az időt, hogy tényleg meg legyen az 1 perc. A falu lakói kiállnak az ajtóba, ablakba, tetőteraszra, és hangosan tapsolnak, tapsolunk. Amikor letelt az idő, akkor integetünk egymásnak.

Kihaltak az utcák.

Csak a saját árnyékom látszik a szomszéd tetőteraszán

Apropó, tetőterasz. A faluban nagyon szorosan állnak a házak. Nincsenek kertek, néhány háznak van kicsi, lebetonozott udvara, amelyen általában autó, vagy akár több autó is áll. 

Most csak 2 autó áll az udvaron, de sokszor egy harmadik is beáll.

Néha egy idős bácsi szokott kiülni egy műanyag székre.

Viszont nem szokás a nyeregtető, majd minden háznak a teljes tetején terasz van. De! Ezt a tetőteraszt kizárólag ruha teregetésre használják. Amikor már vagy 1 hónapja tartott a karantén, akkor kezdtem el látni, hogy néhányan felfedezték, hogy talán másra is lehetne használni a csodás kilátással és friss levegővel teli hatalmas teraszt. Az egyik szomszédunk felhozott először egy széket, és ott mobilozott, aztán néhány nappal később egy asztalt is, és hirtelen előkerült a 10 éves forma kislánya, akivel néha ott tanulnak. A másik szomszéd most már időnként feljár ugrókötelezni és napozni. De mások továbbra is csak néhány percre mennek fel, amikor a mosott ruhát hozzák fel, vagy a száraz ruhát szedik le.

Tipikus, eltolt szintes tetőterasz, amit eddig csak teregetésre használtak.

Most megjelent rajta egy szék és egy asztal.

Fura. Pedig a kilátás egyszerűen mesés, egyik oldalon a hegyek, a másikon az óceán, a levegő pedig milyen is lehetne ilyen helyen, mint kristálytiszta. Mi rendszeresen feljárunk levegőzni, ha esik, ha fúj. És igen, sokszor esik és sokszor fúj.

Amikor ide érkeztünk februárban, akkor finom, meleg, nyári napsütés fogadott. Örömünkben rögtön levettünk néhány réteg ruhát, és kalapot tettünk a fejünkre. És ez néhány hétig így is maradt.

Busz üres csomagtérrel a reptéren, tűző napsütésben.

Viszont azt már rögtön az első néhány nap után megállapítottam, hogyha hosszabb útra megyünk, akkor én bizony a dzsekimet nem hagyom otthon. Amint lemegy a nap, vagy amint felhős lesz az ég, rögtön jó néhány fokot esik a hőmérséklet, és ha a szél is fúj, akkor bizony még hűvösebbnek tűnik. Ugyanis a szél sokszor volt jegesen hideg, ami még akkor is kellemetlen volt, amikor sütött a nap.

A kilátás gyönyörű, de elkél a kabát

Amikor a karantén elkezdődött, akkor az idő kezdett lehűlni. És csak nem akarta abbahagyni. Kb 1 hónapon át 14 és 19 fok között ingadozott a hőmérséklet, naponta esett (vagy épp zuhogott) az eső, és sokszor viharos, jeges hideg szélrohamok rázták az ajtókat. Néhányszor beázott a ház, a tetőteraszt elöntötte az esővíz. Itt persze nem divat a fűtés, az ajtók, ablakok és a ház fala sincsen szigetelve. A Fiúk sokszor járnak rövidujjas pólóban, rövidnadrágban, zokni nélkül akkor is, amikor én már több rétegben virítok – de amikor már ők is melegítőnadrágban, pulóverben és zokniban alszanak, na akkor már tényleg hideg van.

Még az a szerencse, hogy a ház egy eldugott sarkában találtam egy kicsike konnektoros fali melegítőt, onnantól éjjel-nappal járattuk a maximáis hőmérsékleten, egyik helységből a másiba vittük, hogy legalább valamennyit temperáljunk vele. Én naponta százszor szaladgáltam fel és le a lépcsőkön, hogy felmelegítsem magamat.

Amikor néhány órára kisütött a nap, akkor szaladtunk fel a tetőteraszra melegedni, napfényt begyűjteni, mert a napfény azonnal finom jó meleget árasztott – ha nem fújt az a fránya hideg szél. És kezdtünk reménykedni, hogy jön a meleg idő, de ez sajnos többször is hiábavaló ábrándnak bizonyult. 1-2 óra napsütés után ismét beborult, jöttek a felhők, és megint zuhogott az eső. Sokszor esőben dolgoztam fent a tetőterasz fedett részén, amikor nem volt szél, kabátban és a lábamat pokróccal betakarva. A fiúkkal is volt, hogy szemerkélő esőben tornáztunk odafent.

Tetőtéri "dolgozószoba"

Most néhány napja melegebb van végre, sokkal többet süt a nap, és a szél is csitult. Drukkolunk, hogy végre így maradjon.

A fedett rész tetején van egy második tetőterasz.

Onnan látni legszebben a tengert.

Elképesztő sziklaképződmények és fény-árnyjátékok vannak errefelé.

Szűrő mentes kép!

A kijárási tilalom hosszú ideig nagyon szigorú volt, és többször meghosszabbították. A tetőteraszról végig látunk a falu jó részén, és fura volt, hogy a jövés-menés helyett teljesen üresek az utcák, sehol egy ember, semmi mozgás. Hosszú heteken át teljes csend honolt mindenhol – csak a tapsolás idejére tört meg ez a mélabú, és néha egyik-másik szomszéd fúrt-faragott valamit unalmában. Mindenki szigorúan betartotta az előírásokat – pedig itt fent a faluban nem járt soha rendőr. Egy idős bácsit láttam minden nap 10 óra körül kicsit sétálni, néhány lépést jobbra, néhányat balra a házuk ajtaja előtt (hiszen nincsen kert, ahol napon és friss levegőn lehetne) – és ilyenkor senki más nem lépett az utcára, még a szemetet is később vitték ki. Mintha mindenki tudta volna, hogy ilyenkor van a bácsi séta ideje. Egyébként is úgy tűnik, szoros összetartás van a falu lakosai között. A karantén előtt sokat láttam kint az utcán beszélgetni őket, a korláthoz támaszkodva, vagy egy padon ücsörögve. Most időnként az ablakból-ajtóból kiabálnak át egymásnak.

A cuki kis házi gekkónk

Talán úgy 1 hete enyhítettek először egy kicsit: bizonyos szakmákban dolgozók már elmehetnek dolgozni, ahol be lehet tartani a távolságtartási szabályokat. Hétfő óta pedig újabb enyhítés jött, azóta a 14 éven aluli gyerekek naponta 1 órára kimehetnek levegőzni, 1 felnőtt kíséretében – de csak 1 km távolságra mehetnek az otthonuktól, és 1 felnőttel maximum 3 gyerek mehet. Ezzel egyidőben azonban újabb 2 héttel meghosszabbították a karantént.

Esti fények az óceán felett

A faluban érezhető ezeknek az enyhítéseknek a hatása. Jóval több a nevetés és a beszélgetés ismét, időnként van egy kis jövés-menés. Néhány szomszéd már átjár egymáshoz vacsorázni, kisbabával sétálnak kint, kölyökkutyát hoznak ki játszani.

Margullo, a szomszédunk kölyök kutyája

Kezd visszatérni az élet, de még most is sokkal csendesebb és üresebb minden, mint amikor ide jöttünk.

Szerintem sok jó hatása van ennek a mostani időszaknak a mi életünkre.

Van idő befelé figyelni, elcsendesedni, meditálni, újra rájönni, milyen érték az emberi élet, és mennyi érték van az életünkben, a családunkban. Sokkal intenzívebb lett a kommunikációnk a távolban levő családtagjainkkal, hogy folyamatosan megnyugtassuk őket, velünk minden rendben, és mi is megbizonyosodhassunk a felől, hogy ők is jól vannak.

Ez a bezárt helyzet erőteljesen rávilágít arra, mennyi apróságnak lehet örülni, és mennyi mindenért lehetünk hálásak. Átértékelődik sok minden. Mélyebben átérezzük, mennyire fontos, hogy VAN MIT ennünk, és jobban megbecsüljük azt, ami van. Persze, mindannyian élvezni fogjuk, ha ismét megkóstolhatunk valami finomságot, de most elfogadjuk, hogy ez a helyzet, és háttérbe kerül a válogatás. Igen, minden téren előtérbe került az ELFOGADÁS, és ezt igyekszünk beszélgetéseink fókuszába helyezni, hogy könnyebb legyen átérezni, átélni.

Most talán még többet beszélgetünk egymással, és gondolkodunk azon, hogyan lehetne tovább fejlődnünk egyénileg és az egész családunkkal. Elővesszük a tartalék kreativitásunkat is, átsegítve egymást a nehezebb pillanatokon, és a figyelmünket sokkal tudatosabban fókuszáljuk a pozitív dolgokra, és arra, milyen jövőt tervezünk magunknak ill. a Világnak, és mit tudunk tenni ezért.

Mert tudjuk, hogy a felhők felett mindig süt a nap 😊