2022. április 20., szerda

Karácsony Tenerifén

Most vettem észre, hogy ez a Karácsonyi posztom itt maradt félig megírt piszkozatban. Így elég vicces, hogy már Húsvét is elmúlt, és most teszem közzé, de ha már egyszer megírtam... 😅

Mi továbbra is a Sziget északi részén lakunk, és ahogy jártunk-keltünk, azt vettem észre, hogy mifelénk, északon sokkal inkább látható  a nagybetűs Ünnep közeledése. A Sziget déli-nyugati oldalán nemigazán lehet érzékelni, hogy Karácsony felé járunk.

Puerto de la Cruz bevásárlóközpont


Bizonyos helyeken, pl Garachicoban már október vége felé elkezdték feldíszíteni az utcákat és tereket, de a fényeket Advent kezdetéig nem gyújtották meg.

Garachico: a fényfenyő még sotétben áll

Nálunk Icodban főleg a főbb terek voltak szépen kivilágítva, de  a mellékutcák felett is volt sok fénydísz. Elmentünk a hagyományos Cabalgata felvonulásra is, amely alapvetően a Három Királyok LOVAS felvonulása lenne, azonban - úgy néz ki, hogy a járványhelyzet miatt - csak autóval száguldoztak őrült tempóban, eléggé kiszámíthatatlanul és igazából nem jól láthatóan a Három Királyok. A felvételem sem sikerült úgy, hogy látható legyen bármi érdemleges rajta, mert épp hogy csak elsuhantak előttünk, - így azt nem is teszem ki ide.

Sétálóutca

Az Önkormányzat épülete
Plaza Andrés de Lorenzo Cáceres, Icod de los Vinos



Az északi parti benzinkutak is fel voltak díszítve mindenféle fénydíszekkel.


Az üzletek gazdagon megteltek turrónnal (egy spanyol, elsősorban Karácsonykor készített édesség) és más édességekkel, valamint hatalmas sonkákkal.

Ilyenkor a turrón elárasztja az üzletek polcait

Rengeteg ízesítéssel készül a turrón

Ebben az időszakban hihetetlen mennyiségű sonka van az üzletek minden sarkában

Ez egy külsőleg szaloncukorra emlékeztető édesség,
az íze és állaga azonban teljesen más

Híres Karácsonyi sütemény a Roscon de Reyes. Érdekessége, hogy a koszorú alakú sütemény tésztájába egy becsomagolt babszemet és a Három Királyok egyik figuráját rejtik el. A dobozban található egy összehajtogatott papír korona is. Van töltött és töltetlen változata is.

A süti felét már megettük, mire eszembe jutott lefényképezni 😉

Így vol becsomagolva a babszem és a figura

Idén ez a figura volt a Rosconban

Puerto de la Cruzban sok volt a fénydísz mindenfelé.

Még a pálmafák törzsén is fényfűzér volt


Nagy divat az óriás karácsonyfadísz


Egyik kedvenc cukrászdánk-éttermünk Puerto de la Cruzban, a Café de Paris, itt Karácsonyfával.

De talán La Laguna volt a legcsodálatosabb Ünnepi díszben!



La Lagunában egy templom belső udvarán láttuk ezt a kedves Betlehemet

A gyerekek mindenfelé ilyen világító gömbökkel sétálgattak az utcán

A La Laguna-i piactéren levő templomban láttuk ezt a csodás Betlehemet.


A Betlehem elé ajándékként gofio-t tettek. Ez egy jellegzetes Kanári-szigeteki élelem. Pörkölt-őrölt gabonafélék keveréke, amely fontos alapélelmiszer volt az ínséges időkben.


A két Ünnep között egy gyönyörű délutánt és estét töltöttünk La Lagunában, sétálgatva a fénydíszekkel bőségesen kivilágított utcákon. 


Ilyen Karácsonyi hangulatot már rég nem éltem meg, mint ott. Az utcákon hömpölygött az embertömeg, kedélyesen áramolva, csoportokban beszélgettek, nevetgéltek, az éttermek utcai asztalainál eszegettek, iszogattak, az utcán sült gesztenyét árultak, sok felől szólt a zene. 

Itt is a vicces fénylő gömbök

Az asztaloknál pezsgő társasági élet folyt

Ez egy pad, amelynek a háttámláján angyalszárnyak voltak kivilágítva

Sütik a gesztenyét a bódé mellett

Minden üzlet nyitva volt, hiszen itt január 6-án érkeznek az ajándékok, így rengetegen vásároltak ajándékokat.

Azért bóvli is van bőven 😉



Pálmalevelekkel söprik a faleveleket az utcán

Santa Cruzban is találkoztunk utcai díszítésekkel, bár kevesbé jelzetten. Santa Cruzban jellegzetesek a szélesebb utat kettéválasztó parkok, az úttest két sávja között. Elsősorban itt voltak a fémből készült karácsonyfák.




Mivel most a Karácsonyi időszak különösen meleg volt (előtte-utána zuhogó eső és hideg, de az Ünnepek alatt csodás meleg és kék ég), ezért a két Ünnep között lementünk a nyugati partra, Adeje-be strandolni egyet. A homok szobrot ott építgeti már évek óta egy művész a fahidacska alatt, a fekete homokból. Itt alig találtuk nyomát annak, hogy épp Karácsony időszaka volt, most is a megszokott turista hangulat uralkodott.


Errefelé semmi nem utalt arra, az évnek melyik szakaszában járunk

És a végére beteszek egy rövid hangulatkeltő videót, amelyen látszik, hogyan váltakozik  La Laguna piacterén a fényfenyő színe. A téren Karácsonyi zene szólt, a gyerekek játszottak, rohangáltak, a felnőttek beszélgettek. A fényfenyőbe be is lehetett menni, ezt a gyerkőcök különösen szerették.


2 megjegyzés:

  1. Szerencsésnek érzem magam, hogy én is részese lehettem az élménynek. Köszönöm a szervezést.

    VálaszTörlés