Időjárás
A Sziget időjárása nagyon változatos és változó.
Sokszor mondják azt, hogy Tenerifén mindig tavaszi az időjárás. És ez bizony igaz. Vagyis: szeszélyes, gyorsan és nagy mértékben képes változni térben és időben egyaránt, elég szélsőséges határok között.
Los Abrigosban a tűző napon fáztam, mert nagyon hideg volt a szél. Azonnal megtanultam, hogy itt mindig érdemes magammal vinni pulóvert. |
Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a tavaszhoz a végre előtörő napsütés, a kellemes, nem túl meleg hőérzet tartozik. Csakhogy, ha jobban belegondolunk, akkor bizony a tavaszhoz hozzátartozik a sokszor jeges, hideg szél is, illetve az is, hogy a hőérzetet rendkívül erőteljesen meghatározza a napsütés jelenléte – vagy épp a hiánya.
És igen, pontosan ez jellemzi a Sziget időjárási viszonyait is. Sokszor tapasztaltuk, hogy a meleg napsütés mellett a szél bántóan hideg tud lenni, és ha beborul az ég, akkor rögtön több réteg ruha is felkívánkozik a hőérzet erőteljes változása miatt. Természetesen ezek a paraméterek valamennyire változnak az évszakkal, és nagy mértékben a tengerszint feletti magassággal.
Nekem este sokszor elkél a kabát, még akkor is, ha napközben meleg volt. |
Nagy általánosságban igaz az alábbi felosztás a Szigeten: a nyugati oldal a legmelegebb és legkevésbé szeles – nem véletlenül vannak itt a nagyobb turista központok. A déli oldal a legszelesebb – talán itt van a legtöbb szörfösök által kedvelt partszakasz. Az északi oldal a leghűvösebb és legcsapadékosabb – viszont ennek megfelelően ez a legzöldebb rész, és itt a leggazdagabb az állatvilág is.
A déli oldalon sok a kopár rész |
De a városok itt is szépen parkosítva vannak. Las Galletas egyik tere. |
A hegyekben dúsabb a növényzet. El Tanque |
A pálmafák az alacsonyabb régiókban élnek. San Marcos |
Ez a nagy általánosság azonban nem állandó és nem törvényszerű. Mivel elég sok ismerősünk van már a Sziget különböző pontjain, sokat szoktunk chat-elni (az időjárásról is), meg az időjárási appokat is elég sűrűn nézegetjük, így rendszeresen összehasonlítjuk a Sziget különböző részeinek aktuális időjárási viszonyait. És bizony előfordul, hogy nálunk északon van meleg és napsütés, miközben a Sziget másik részén van hűvös idő, vagy erős szél vagy szakadó eső.
A part közeli részek általában melegebbek, több a napsütés és kevesebb a csapadék – ennek megfelelően sokkal kopárabbak. A magasabban fekvő részek párásabbak és hűvösebbek, a déli oldalon is – és a magasabb helyeken általában bujább a növényzet.
El Tanque: a köd mesebeli tájat varázsolt körénk |
Indul felfelé a köd az óceántól a hegy felé... |
... és nemsokára mindent betakar |
A Teidére felvezető út egy szakasza |
Elképesztő sziklaformációk vannak errefelé is |
Teide 2020. július |
A másik, amit általánosságban szoktak mondani, hogy itt mindig 20-30 fok között van a hőmérséklet. Nekünk viszont nagyon más a tapasztalatunk.
Mi nagyon sokszor tapasztaltunk bőven 20 fok alatti hőmérsékletet, sőt, vannak időszakok, amikor éjjel a hőmérséklet 10 fok alá megy. Itt most ugyan kicsit 600 méter felett vagyunk, de amikor Almácigában voltunk (szinte a tengerszinten), bizony ott is volt egy időszak, amikor nagyon fáztunk. Ez mind a kettő az északi oldal. Viszont többektől hallottuk, hogy idén télen a déli oldalon is hosszú ideig volt erősen hűvös időszak. Nem tudom, ez mennyire extrém. A másik, hogy minél magasabban lakunk, vagy minél magasabbra megyünk kirándulni, annál valószínűbb, hogy szükségünk lesz meleg, jól szigetelő ruhára (akár még nyáron is). A Teide oldalában lévő obszervatóriumnál nemrég MÍNUSZ 12 fokot mértek – és ez még közel sem a Teide csúcsa.
Teide, 2021. január |
Idén szép mennyiségű hó hullott a magasabb helyeken - de ebből a hóból nemigen lehet hógolyót gyűrni 😀 |
A szikrázóan kék égről is inkább Görögország jut eszembe, mint Tenerife.
Természetesen van, amikor csodálhatunk olyan kék eget, amilyen a nagykönyvben meg van írva, és akkor gyönyörű - de nem ez az általánosan jellemző. Nagyon gyakori, hogy legalább fátyolfelhős az ég és szűrt a napsütés, vagy kisebb-nagyobb gomolyfelhők takarják időszakosan, vagy hosszabban a napot. Sokszor akár az egész eget beborító vékonyabb-vastagabb felhőtakarót látunk.
Erre is igaz, hogy míg a déli részen sokkal gyakoribb a fátyolfelhős ég, addig az északi oldalon sokszor erősebben felhős, vagy akár ködös-párás az idő. Ez a nyári nagy melegben kifejezetten kellemes is lehet, viszont van, amikor már alig várjuk, hogy végre előbújjon a nap, mert napsütés nélkül bizony sokkal hűvösebb van.
A felhőtakaróból főleg az északi oldalon bizonyos időszakokban gyakran és hosszú ideig esik az eső, vagy legalábbis ködszitálás van. A déli és nyugati oldalon ez kevésbé jellemző, bár ott is előfordul, de északon már többször volt olyan időszak, amikor hetekig zuhogott, szinte megállás nélkül, és már többször kaptunk erősen kopogó jégesőt is.
Jég és narancsfa a jégeső után El Amparoban |
Ilyen szép kis jéggömbök maradtak a földön |
Mint már írtam, az időjárás térben és időben nagyon hirtelen változhat, ezért érdemes erre felkészülni, ha pl túrázni megyünk.
Calima
Különleges időjárási viszonyokat okozó tényező egy Afrikából, a Szaharából érkező szél, amely finom szemcsés port szállít, és általában felmelegedéssel jár.
Erről nem sok információt találtam magyar nyelven (inkább angolul-spanyolul lehet infót találni), pedig eléggé meghatározza a Sziget időjárási és egészségügyi viszonyait.
Hallottuk már azt mondani, hogy áááá, nem sokat számít az a 2-3 havonta 2-3 nap. Mi erősen mást tapasztaltunk ezzel kapcsolatban is.
Sokkal sűrűbben van, mint 2-3 hónap, és általában tovább tart, mint 2-3 nap. Nyáron volt, hogy ki sem látszottunk a Calimából, hónapokon keresztül. Téli időszakban ritkábban van, viszont tavaly és idén is február végén volt brutál erős Calima, amikor narancssárgán virított az egész környék. Ilyenkor jobb ki sem mozdulni, mert azon kívül, hogy mindent beborít a por, az autó szélvédőjét is, erősen rontja a látási viszonyokat és kellemetlen tüneteket okoz.
Az almácigai öböl tiszta időben |
2020. február végén nagyon erős Calima volt. Ugyanaz a látkép, de most alig látni az óceánt. |
Az enyhébb Calima idején kissé opálosan lehet látni a távolabbi tájat, az óceán és az ég határa bizonytalanná válik, és a napsütés is mintha szűrt lenne, de ez nem olyan feltűnő. A következő fokozatnál már egybefolyni látszik a víz és az ég, az ég kissé szürkésebb kékre vált, és kissé szárazabbnak, porosabbnak érezzük a levegőt. A környék távolabbi részét mintha nagyon áttetsző fátyolon keresztül néznénk, az opálos látvány kissé fokozódik, a napsugárzás is erősebben szűrt.
Enyhébb Calima Santa Cruzban. Az óceán határa elmosódott, de azért látni lehet, hogy süt a nap. |
Ez a két fokozat elég gyakran van.
Ha nem vagyunk különösebben érzékenyek, akkor lehet, hogy ezt a két változatot meg sem érezzük (főleg rövidtávon), csak az erkélyre száradni kitett fehér törölközőnkön vesszük észre, hogy kissé téglasárga színben kezd pompázni, amit nem biztos, hogy ki tudunk mosni belőle.
A finom, téglavörös por bevon mindent. |
Minél erősebb a Calima, annál többen veszik észre már jó előre az érkezését. Van, akinél fejfájással, nyomásérzéssel, torokkaparással jelez, nehézkesebbnek érzi magát az ember, olyan „kedvenincs” hangulattal járhat. Kiszárad a szem és az orr, a bőr is szárazabbnak érződik, orr- és torokváladék termelődik, a légzés nehezebbé válik. Ilyenkor már nem praktikus kirándulni, túrázni, mert a tüdőt, a keringést erősen megterheli. Érzékenyebbek azonban már akkor is érzik a hatását, ha csak kint tartózkodnak a strandon.
Erősebb Calima idején van, hogy csak ennyit látunk a napból, sőt van, amikor még ennyit sem. |
Az erős Calima viszont már komoly egészségügyi hatásokat is okozhat. Ilyenkor fokozódik a nátha és a nehézlégzés, és az előbb említett tünetekhez kapcsolódhat még mellkasi fájdalom, köhögés, szemgyulladás, levertség, kimerültség érzés stb. Mivel a calimás por allergéneket, mikroorganizmusokat szállít, kiválthat ill. fokozhatja az asztmás-allergiás tüneteket, és előidézhet hörghurutot. (Erről olvashatsz angolul pl a Canary Doctor oldalán)
Kilátás a hegyekre tiszta időben |
Enyhébb Calima idején opálosabbá válik a táj |
Erős Calima téglavörös színűre fest mindent, a látótávolság rendkívül erősen csökken. |
Az aktuális helyzetről illetve rövidtávú előrejelzésről tájékozódhatunk pl. az alábbi oldalakon:
Az egyik az AccuWeather.com , a másik a Windy.com. Mind a kettőnek van mobilappja, amelyet a Google Play áruházból lehet letölteni.
A Windyben jól lehet látni, „merről fúj a szél” 😊, ezt az appot használják a hajósok is a Szigeten.
Az AccuWeather-ben többek között látható a levegő minősége, amelyben részletezve van a kisebb és a nagyobb porszemcse tartalom (PM 2,5 ill. PM10), és megjeleníti a figyelmeztetéseket is (pl erős szél vagy esőzés, magas légszennyezettség)
Ezeken kívül a Meteoblue oldalon is meg lehet nézni többek között az aktuális por és allergén helyzetet ill. a néhány napos előrejelzést. Ez az oldal grafikonon ábrázolja a részecskék mennyiségét, és elmagyarázza azt is, melyiknek milyen hatása van az egészségre.
Érdemes megnézni rendszeresen a Kanári-szigetek Magyar Tiszteletbeli Konzulátusának Facebook oldalát is, mert ha időjárási riasztás van, azt ott is közlik.
A Calima erősségében is van különbség a Sziget egyes részei között. Mi azt tapasztaltuk, hogy a Sziget északi oldalának közepétől nyugatra levő szakaszon általában enyhébb a Calima, mint a Sziget többi részén. Ez nagyjából Puerto de la Cruz és Icod de los Vinos közötti szakaszt jelenti. Azt nem tudom, ez mennyire általános.
Mit tehetünk?
Mi segíthet Calima idején, csökkenteni a tüneteket? Mit tehetünk, ha ajtó-ablak zárva, és keveset vagyunk épületen kívül, mégis kellemetlen tüneteket élünk meg? Előfordulhat, hogy egy ideig észre sem vesszük, majd hosszabb Calima alatt erősen kellemetlenné válnak az egészségügyi hatások, vagy a Szigeten hosszabb tartózkodás után egyre erősebben reagálunk a Calimára.
A hatóságok a következőket ajánlják Calima idejére:
- Csukjuk be az ajtókat, ablakokat
- Gyakran tisztítsuk meg a felületeket, amelyeken por rakódhat le
- Viseljünk maszkot kültéren (hát ez most megvan amúgy is…)
- Hidratáljuk magunkat gyakran
Ezek fontos tanácsok, de tapasztalataim szerint ezeket betartva is előjönnek a tünetek.
A bőr kiszáradására, húzó-viszkető érzésére tapasztalatom szerint jó hatással van az aloé vera. Vannak olyan testápoló krémek és olajok, amelyek jótékony hatásúak, de ha erősebbek a tünetek, akkor érdemes kipróbálni a tömény aloé gélt.
Ezt az aloé vera gélt még otthonról hoztam magammal. |
Használhatunk Himalája só vagy Hunza só termékeket is – erről itt van egy összefoglaló oldal, mi mindenre lehet használni:
Mi hosszú évek óta sok mindenre használjuk. Tenerifén lehet kapni ún. fekete sót is, amely magas kéntartalma miatt erősebben gyulladásgátló. Mi most ebből készítjük a tömény sóoldatot, egy kiürült és alaposan kitisztított pumpás-szappanos flakonban, mert így nagyon könnyen adagolható (érdemes picit rövidebbre vágni az adagoló csövét, hogy ne lógjon bele a feloldatlan sórétegbe). Kicsit büdös-kénes szaga van, de a hatása nagyon jó. Ha bőrre kenjük, érdemes vele párhuzamosan valamilyen természetes olajat (pl. szezámolaj, jojobaolaj, mandulaolaj) is használni (miután ledörzsöltük és/vagy lemostuk a bőrről a megszáradt sóréteget), mert ha csak az olajjal tartjuk karban a bőrünket, akkor egy idő után merevvé, rigiddé válik. A só így kiegyensúlyozza a bőr zsír- és vízháztartását, az olaj pedig rugalmassá teszi.
Onnan tudjuk, hogy tömény a sóoldatunk, hogy 24 óra múlva is vannak sókristályok az oldat alján. |
Orrdugulásra, az orr kiszáradására, náthás tünetekre alkalmazható az orr öblítése. Ehhez fiziológiás sóoldatot kell készíteni vagy patikában vásárolni. A patikai flakonból fecskendő és tű segítségével lehet kiszívni az oldatot, majd mindkét orrjáratot alaposan átöblíteni a fecskendő segítségével (természetesen tű nélkül 😀). A patikában vásárolhatunk 5 ml-es fecskendőt, azonban a hozzácsomagolt tű túl vékony ahhoz, hogy ki lehessen rajta szívni az oldatot, ezért szükséges a vastagabb tűt külön megvásárolni (a rószaszín vagy piros végű tű már jó átmérőjű).
Ha van orröblítő kannánk, akkor természetesen használhatjuk azt is.
Ez az itteni patikában kapható kenőcs jót tesz az meggyötört orrnak. Többek között sheavaj és méhpempő van benne. |
Patikában kapható fiziológiás sóoldat, 5ml-es fecskendő, és a külön vásárolt tű. Patikában (Farmacia) kapható. |
A szem viszketésére, idegentest érzés csökkentésére szintén használható a fiziológiás sóoldattal való öblögetés vagy cseppentés, de hatásosabb, ha műkönnyet használunk, mert abban van súrlódást csökkentő összetevő is, mint a természetes könnyben (ha magunk készítjük a fiziológiás sóoldatot, akkor nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ne legyenek benne sószemcsék, amelyek megkaristolják a szaruhártyát! Ezért tömény sóoldatból érdemes hígítani). Érdemes bőségesen használni a Calima alatt, hogy kimossa a szemből a belekerült port. Vannak gyógynövényes szemgyulladást csökkentő szemcseppek is (pl szemvidítófűvel), érdemes lehet kipróbálni.
Ha számítógéppel dolgozunk, nagyon fontos a szemet védeni a gép sugárzásától, egy kék fényt kiszűrő szemüveggel. Természetesen lehet dioptriás változatban is készíttetni az optikákban. Ez a szemüveg valamennyire védi a szemet a számítógép okozta szem kiszáradástól, calima idején ez még fontosabb.
Vizol S műkönny, szintén otthonról hoztam |
Tenerifén kapható műkönny |
Ez egy itt kapható szemvidítófüves szemcsepp. Gyógynövényboltban (Herbolario, ejtsd ERBOLARIO) vettük. |
Kék fényt kiszűrő szemüveg- Lehet dioptriás, vagy anélküli. |
Erősebb légúti panaszokra nagyon jól alkalmazhatóak az inhalátor készülékek. A kompresszoros készülékek elsősorban a felsőlégúti panaszokra hatnak, mert általában nagyobb szemcseméretet tudnak előállítani, bár létezik olyan is, amelyet ajánlanak az alsólégutakra is, mert állítható a szemcseméret. Azonban, ha a célpont elsősorban az alsólégutak kezelése, akkor inkább az ultrahangos készülékeket érdemes használni, mert ezek alapvetően a kisebb szemcseméretet tudják előállítani, amelyek le tudnak jutni a tüdőbe, ezen kívül általában könnyebbek, kisebbek, és létezik belőlük utazásra tervezett akkumulátoros változat is.
Ha nem írt fel az orvos gyógyszeres inhalálást, akkor ezek a készülékek (főleg a kompresszoros) használhatóak pl Salvus víz porlasztásra is, amely gyulladáscsökkentő és nyálkaoldó hatása miatt nagyon hatásos.. (A Salvus víz amúgy kapható orrspray formában is, amit egyszerűbb magunkkal hozni - de ez nem hat a mélyebb légutakra)
Használhatjuk azonban fiziológiás vagy annál kissé töményebb sóoldattal is, amit akár saját magunk is elkészíthetünk. A töményebb oldatnak erősebb a nyálkaoldó és gyulladás csökkentő hatása. Vigyázzunk! Érdemes előbb hígabb oldatot használni, és az egyes alkalmak során egy kicsit mindig töményebbre készíteni az oldatot, hogy kitapasztaljuk, melyik számunkra a legideálisabb. Készüljünk fel, hogy már használat közben valószínűleg szükségünk lesz zsebkendőre.
Inhalátor készülék hiányában használhatjuk a régi bevált módszert: forró vizes edény fölé hajolva inhalálunk egy törölköző alatt. Vigyázzunk, hogy a gőz ne égessen, és akut gyulladás esetén ne használjuk, mert felerősítheti a gyulladást.
És még egy fontos dolog: igyunk gyakran tiszta vizet Calima idején!
Remélem, segítségedre lesz ez a néhány ötlet, hogy könnyebben át tudd vészelni a Calimát 😊
A következő részben a lakásviszonyokat veszem górcső alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése