Lakásviszonyok
És ezzel el is érkeztünk egy következő ponthoz, ami összefüggésben van azzal, milyen az időjárás.
Hol és milyen lakást érdemes bérelni?
Nagyon sokat dolgozunk ezen a tetőteraszon Almácigában, bár én sokszor kabátban-pokrócban a hideg miatt, de a kilátás csodás volt. |
Fontos tudni, hogy errefelé nem divat sem a központi fűtés, sem a szigetelt nyílászárók. Úgy egyáltalán a fűtés illetve a szigetelés sem. A falakat nem hőszigetelik, az ablakok jellemzően szimpla üvegezésűek. Most éppen egy gyönyörűen felújított lakásban lakunk, ahol fém ajtók-ablakok vannak. A hálószobánkban egész jól záródik az ablak, a Fiúk szobájában már kevésbé, a bejárati ajtó kereténél pedig egy szép résen akár ki is lehet látni a modern, masszív ajtó mellett. Az előző lakásunk egy régi építésű házban volt, ahol az ablakok nem záródtak jól, az ajtók és ablakok mellett széles nyíláson süvített be a szél, csak úgy zörögtek az üvegek.
A modern fémkeretes ablakok is csak 1 rétegű üvegezésűek. |
Az almácigai ház bejárata. Az üvegablak mellett széles rés van. |
A régi típusú ablakokat nem mindig lehet jól zárni. |
A jelenlegi lakásunkban szerencsére van egy fém kandalló, ami addig fűt, ameddig lobog benne a tűz. Utána azonnal kihül. Hidegebb időszakokban egész nap folyamatosan rá kell rakni, mert a lakás pillanatok alatt jéghideggé válik. Ugyanis sem a kandalló, sem a falak, sem a nyílászárók nem tartják a hőt.
Ha jól megrakjuk a vaskandallót, akkor egész jól betűti a nappalit, de ehhez folyamatosan kell rárakni a tűzre. |
Almácigában ennyi volt az összes fűtési lehetőségünk... |
...mert az elektromos kandallót nem bírta el a biztosíték. |
Az északi oldalon inkább láttunk olyan lakásokat hirdetni, ahol van kandalló vagy esetleg elektromos fűtőtest – ami viszont zabálja az áramot. És nem, nem olcsó errefelé az áram… Nagyon nem. Erről a következő részben írok még.
Jellegzetes faajtós-ablakos házak Icod de los Vinosban |
Színes házak La Lagunában |
Sok szempontot érdemes mérlegelni az előzőekben írtak szerint. Mennyire igényeljük a meleget, mennyire fontos szempont számunkra az, hogy legyen fűtés, mennyire bírjuk a szelet vagy a hűvös-esős-ködös időt, illetve ellenkezőleg, a száraz-poros meleget, mennyire igényeljük a zöld, buja környezetet és a sokszínű állatvilág jelenlétét, mennyire ragaszkodunk a tengerpart és a strand közelségéhez stb.
És persze nem mindegy a kiszemelt ingatlan bérleti díja sem.
Ingatlan bérlés
Mivel a nyugati part a legmelegebb, és itt van a legtöbb turista centrum, általában arrafelé a legmagasabbak a bérleti díjak is. Általában inkább északon találunk olcsóbb ingatlanokat, de persze az ár sok mindentől függ. A déli ill. nyugati oldalon, a parttól távolodva, feljebb a hegyen, szintén nagyobb valószínűséggel találunk kedvezőbb árakat de onnan persze messzebb van a strand. Viszont az északi oldalon, illetve a magasabb régiókban az alacsonyabb bérleti díj mellé valószínűleg magasabb áramköltséggel számolhatunk.
Sokfelé kínálnak apartmanházakban levő lakást kiadásra. Ez itt a San Marcos öböl. |
A turistáknak szánt, rövid távú bérlemények ára - mint általában máshol is - jellemzően sokkal magasabb, mint a hosszú távú bérlet. Előbbit találunk rengeteget a Booking.com oldalon vagy az Airbnb-n. Ha ezeken az oldalakon keresgélsz, érdemes ellenőrizni, hogy a kiszemelt bérlemény tényleg Tenerife szigetén van-e, mert időnként előfordul, hogy bár beírom, hogy itt keresek, mégis más szigetre ad eredményt.
Tenerifén elég sok magyar él, aki turistáknak szánt ingatlannal rendelkezik. Van több helyi magyar Facebook csoport. Például a „Tenerifei magyarok segítenek” csoportban elég sok magyar ingatlanos van, ha ott felteszed a kérdést ingatlan bérléssel kapcsolatban, elég hamar szokott érkezni válasz.
Ha hosszabb távra keresel, akkor érdemes felkeresni az Idealista vagy a Fotocasa oldalakat, illetve sok ingatlant tesznek ki a Facebook Marketplace-re is.
Szűkítheted a keresést a „Tenerife Sur” (azaz Dél-Tenerife) illetve „Tenerife Norte” (Észak-Tenerife) kulcsszavak beírásával az adott területre. Azt érdemes tudni, hogy a hosszú távú bérlemények hirdetőit valami rejtélyes okból kifolyólag nem mindig könnyű utolérni (sokszor nem válaszolnak az üzenetekre), így érdemes azonnal többnek is üzenni. Ezeknél az ingatlanoknál már jellemző, hogy külön kell fizetni a rezsit, és érdemes tisztázni, hogy valóban tartalmazza-e a lakás azokat a felszereléseket, amelyeket igénylünk, és amelyeket feltüntettek az oldalon. A rezsiről írok még a negyedik részben.
Los Gigantes |
La Caleta de Interián |
Sokfelé van apartmanház, nemcsak a strandok közvetlen közelében. |
Mi nem szeretünk rögtön hosszú távra bérelni. Sok olyan körülmény lehet, ami miatt hosszú távra nem akarunk ott maradni egy adott helyen. Ilyen lehet például, hogyha a szomszéd telken építkeznek, és egész nap megy a betonfúró. Vagy ha brutálisan kényelmetlenek az ágyak (a matrac annyira kifeküdt, hogy szinte lehetetlen benne aludni) – és ez bizony előfordul. (Nekünk eddig az itt bérelt 5 ingatlanból 4-ben ilyen volt, de Almácigában bizonyos praktikákkal meg lehetett oldani, hogy kényelmesebb legyen.) Vagy a ház olyan adottságokkal rendelkezik (pl. nedves, dohos, penészedik, nem süt be a nap stb.), amelyeket a fényképeken nem látunk. És még hosszasan sorolhatnám az olyan tényezőket, amiket nem fogunk tudni előre felderíteni a messzi távolból.
Las Galletas. Nagyon szép, jól felszerelt, felújított apartman - de az ágy csak a képen néz ki kényelmesnek. |
Erre több megoldás is lehet, ha hosszabb távra akarunk berendezkedni a Szigeten, vagy bárhol máshol. Az egyik, hogy keresünk egy rövid távú bérleményt – eleve azzal a szándékkal, hogy az első időszakot kereséssel, felderítéssel töltjük, és alaposan szemrevételezzük a kiszemelt hosszú távú bérleményeket. Ez esetben fontos, hogy szánjunk rá elegendő időt!
A másik, hogy egy olyan ingatlant keresünk, amely úgy tűnik, hosszabb távra is megfelelő lenne, és nincs befoglalva a továbbiakra, akkor kibéreljük 1-2 hétre, és lakva ismerjük ki a helyet. Aztán a bérbeadóval megegyezünk a hosszabbításról. Mind a két megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, illetve rizikói. Mi az utóbbi módszert alkalmaztuk már többször is, sikerrel.
Nyelv
Ha valaki turistaként, néhány hétre jön a szigetre, akkor valószínűleg jól elboldogul az angol vagy a német nyelvvel is. A turisták által gyakran látogatott helyeken általában több nyelven is beszélnek.
Viszont minél eldugottabb helyre megyünk, annál valószínűbb, hogy a spanyol lesz az egyetlen nyelv, amelyen beszélnek az ottaniak. Nekünk volt olyan tapasztalatunk, hogy az angolt nem értették, de kiderült, hogy a spanyolból sem a kontinentális spanyolt beszélik, hanem a dél-amerikait. Ezt amúgy már olvastuk több helyen, hogy Tenerife inkább hasonlít Dél-Amerikára, mint a kontinensre. Gondolom, ez többek között erre is vonatkozik.
Jellegzetes vidéki ház, kőberakással, az Anaga Parknál |
Közlekedés
A Szigeten jó minőségű úthálózat van mindenfelé. Mi jártunk elég eldugott részeken is, és még ott sem volt gondunk az utakkal. Arra viszont érdemes felkészülni lelkiekben, hogy a hegyekben és az északi oldalon sokfelé nagyon meredek, és sokszor rendkívül kanyargós, keskeny utak vannak. Bizonyos részeken nem fér el két autó egymás mellett, így szembeforgalom esetén az egyiknek félre kell állnia.
Az Almácigából kivezető út |
Ez már tényleg világvége útnak számít, és még itt is elég jó minőségű. |
Nagyon hosszú szakaszon vannak erősen szerpentines utak pl. az Anaga hegységben, ahol az út mellett meredek szakadék húzódik. De sok olyan helység is van, ahol a házak is kanyargós, szűk utcák mentén épültek (Icod de los Vinos pl jellemzően így épült). Érdemes átvenni a helyiek szokását, akik a kanyarok előtt dudálnak (főleg belterületen), mert a kanyarok sokszor teljesen beláthatatlanok.
Út az Anaga hegység keleti részén. Jellegzetes a sok kanyar. |
Az utak szélén sokfelé van leálló rész, hogy fényképezhessünk. |
Vonat nincsen, de buszhálózat van – erről viszont nem tudok beszámolni, mert mi soha nem vettük igénybe.
A hegyi utak mellett sok helyen meredek szakadék húzódik. |
Aki idejön, általában autót bérel, néhány napra, vagy az egész itt tartózkodása alatt, de lehet bérelni motort is. Ezekről a lehetőségekről írok még a következő részben.
A szigetek között van komp illetve repülőjárat – de mivel mi csak Tenerifén mozogtunk eddig, ezért erről sem tudok bővebbet.
A negyedik részben az árakról, az internetről és a munkalehetőségekről írok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése