2021. március 18., csütörtök

Milyen az élet Tenerifén? 4.

FIGYELEM!

Amióta ezt a cikket írtam, alaposan felmentek az árak. Most, 2022 őszén kb 1,5 szeres árakkal kell számolni, mert az infláció itt is jelentős. Ha később olvasod ezt a cikket, akkor még inkább érdemes az általam írt konkrét összegek helyett (bár ilyet amúgy is kevés helyen írtam) utána nézni az aktuális helyzetnek.

Árak

Ha valaki utazási tanácsot kér, általában egy sarkalatos pont, a „mennyi az annyi”. 

Szerintem az, hogy egy adott személy vagy egy adott család mennyiből jön ki egy adott helyen, nem mond túl sokat, hiszen a felmerülő költségek nagy mértékben függenek az életviteltől, a szokásoktól, az igényektől, a család tagjainak számától és életkorától.

La Orotava esti díszben


Jó példa erre, hogyha egy családban 2-3 madárétkű leányka van, annak a családnak lehet, hogy fele akkora az étkezési költsége, mint egy másik családnak, ahol egyetlen, óriás étvágyú kamasz fiú van. Gondolom, azt sem kell különösebben taglalnom, micsoda különbség, hogy vannak, akik abszolút low budget-ben is élvezik az életet, mindent maguk csinálnak, szinte alig vásárolnak valamit, és amit csak lehet, újra hasznosítanak – míg mások az idejüket inkább mással töltik, és amit lehet, készen megvesznek. Az sem mindegy, mekkora helyigénye van a családnak. Mi például ha kell, akkor elalszunk négyen egy közös szobában, akár hosszabb távon is. Bár nem ez a kényelmes életvitel számunkra, de sokszor volt már ilyen helyzet, - míg vannak, akik számára ez elképzelhetetlen. Nem vagyunk egyformák.

Szóval a költségek feltérképezésére én inkább egy másik módszert ajánlok, mint a mások költségeivel való összehasonlítgatást. Alább arra mutatok példákat, hogyan tudod Te magad kiszámolni, mennyi lenne az életed itt.

Lakásbérlés

Ha valaki nyaralni érkezik 1-2 hétre, akkor tökéletes kiindulási pont a Sziget dél-nyugati sarka, vagy a nyugati oldal. Innen  a jó minőségű autópályákon könnyen, gyorsan fel lehet fedezni mind a déli, mind az északi oldalt, közel vannak a szép, tiszta strandok, és rengeteg a vásárlási lehetőség. Ha kisebb és kissé nyugalmasabb helyre vágysz, akkor például Las Galletas vagy Los Abrigos családiasabb, ha jobban szereted a nagyon-nyüzsit és a nagyvárosi hangulatot, akkor pl Los Cristianos lehet jó választás, ha pedig tipikus, csak turistáknak épített környezetet szeretnél, akkor pl. Palm Mar vagy Los Gigantes, amit érdemes kiszemelned.

Los Abrigos tengerparti sétánya, óvárosi hangulattal

Los Cristiános - igazi tengerparti nagyváros

Palm Mar - csak turisták lakják

A lakhatás költségeiről egyszerűen lehet tájékozódni az előző részben említett ingatlanos oldalakon. Általában véve elmondható, hogy egy átlagos lakás azért 400 €/hó alatt nemigen található, még hosszú távra sem. A jellemzőbb az 500 €-tól felfelé. Persze ebben nincsen benne a rezsi. Nyaralásra szánt ingatlanok pedig hetente is többe kerülnek ennél, bár abban természetesen benne van a rezsi is.

Ha az Idealista, a Fotocasa vagy a Facebook Marketplace-n gyanúsan alacsony árat találsz, ami nagyon különbözik a hasonló kategóriájú ingatlanoktól, akkor valószínűleg nem véletlenül gyanakszol. Az ingatlan tulajdonosok között ugyanis van, aki próbál trükközni.

Amikor a poszt előző részéhez be akartam tenni a linket, akkor ránéztem az egyik oldalra, és láttam egy szép, viszonylag nagy ingatlant 380 €-ért. Úgy nézett ki, hogy ez a havi díja, de nekem ez nagyon gyanúsan alacsony díj volt. Azt hittem, az eladó véletlenül lefelejtette a nullát az ár végéről – ezt éreztem volna reálisnak az itteni árakhoz mérten. Figyelmeztetni akartam a hibára, ezért ráírtam, és megkérdeztem, hogy tényleg ennyi? Gondoltam észreveszi, hogy elírta az árat. Erre visszaírt, hogy tényleg ennyi – NAPONTA! Hát azért annyira nem volt jó az az ingatlan…

Puerto Colon - innen indul sok delfintúra

Los Gigantes (ejtsd HIGANTES).
Fantasztikus sziklafalak övezik az öblöt

Rezsi

A rezsi legnagyobb részét az energiafogyasztás teszi ki.

A Szigeten jellemzően minden árammal működik. A tűzhely, a bojler, a fűtés (ha van). Ezért nagyon fontos tudni az áramdíjakat, ha hosszú távra bérelsz.

Mi most az elektromos áramot 0,159 €-ért kapjuk kWh-ként. Ez azért nem nevezhető olcsónak…

Egyébként a gázt sok helyen láttuk már palackban házhoz szállítani, de bérelhető ingatlanban eddig még nem találkoztunk gáztűzhellyel.

Bevásárlás

Bevásárlásra több lehetőség is kínálkozik. Lehet vásárolni piacon. Több híres piac is van a Szigeten, La Lagunában van az a piac, amit a legjobb helyi élelmiszer piacnak tartanak, de vannak bolhapiacok is.  Ezek mostanában változó, hogy nyitva vagy zárva vannak a korlátozásoktól függően. Van néhány nagyobb élelmiszer áruház lánc is, ilyen például az HiperDino (ejtsd: Iperdino) és a SuperDino, a Mercadona illetve az Al Campo (ami az Auchan itteni változata, La Lagunában, La Orotavában és Las Chafirasban). Ezeknek a weboldalán jól utána lehet nézni, hogy egy otthoni bevásárlás itt mennyibe kerülne.

HiperDino

Mercadona árak

Mercadona üzletek

Alcampo


SuperDino Icod de los Vinosban

Természetesen vannak kisebb, helyi boltok is, és vannak olyan területek, ahol bizonyos élelmiszereket házhoz szállítanak. Amikor Almácigában laktunk, ott furgonnal naponta körbe szállították a friss kenyeret a falvakba (még szerencse, mert a két faluval arrébb lévő kisboltban, ami az egyetlen bevásárlási lehetőség volt a hegynek azon az oldalán, csak egy féle csomagolt kenyeret lehetett kapni), és szombatonként szintén furgonnal szállították körbe a zöldség-gyümölcsöt. Mondjuk elég drága volt, de általában nagyon szép áruja volt, és helybe jött.

Taganana.
A picike hegyi, falusi bolt kínálata meglepően széles.


Autó-motor bérlés

Autóbérlésre többször láttam már ajánlani a következő két autókölcsönzőt:

Cicar 

Autoreisen

Ezeken az oldalakon utána lehet nézni, milyen autókat ajánlanak és mennyiért.

Ezen kívül autó bérbeadásra is szakosodtak itt élő magyarok, tehát a már említett „Tenerifei magyarok segítenek” Fb csoportban jó eséllyel kaphatsz választ a kérdésre magán-autóbérléssel kapcsolatban is.

Hosszú távra érdemes elgondolkodni a használt autó vásárláson.


Motor bérlésre ezt a két szolgáltatót ajánlották itt élő magyarok:

Costa Adejében: Topacio 

Los Cristianosban: Need for speed rent a moto Tenerife 

Üzemanyag költségek

Mi általában 90 cent körül vesszük a 95-ös benzin literjét, a Sziget északi oldalán. Ez benzinkúttól erősen függ, és elég nagy eltérések is lehetnek a Sziget egyes részei és benzinkút hálózatai között. Santa Cruzban pl sokkal drágábban tankoltunk.

A parkolás általában ingyenes.
Icod de los Vinos

Itt van egy olyan oldal, amely mutatja a Sziget benzinkútjait, és az egyes kutak árait.

Üzemanyagárak benzinkutanként

Utasbiztosítás

A mostani helyzetben alaposan utána kell járni, melyik biztosítónál lehet biztosítást kötni. Fontos megjegyezni, hogy a Covid-19 kiegészítés azt jelenti, hogy ha valaki ÉRVÉNYES biztosítással rendelkezik, akkor a biztosító egy adott összeghatárig vállalja a Covid fertőzött külföldön történő kezelését vagy a hazaszállítását. Viszont az „utazásra nem javasolt országokban” érvénytelen a biztosítás.

A Biztosítás.hu oldal szerint:

„Amire elsősorban figyelni kell az utazás megkezdése előtt, az az, hogy a célország szerepel-e a Külügyminisztérium által „nem ajánlott” úti célok között. Ha igen, akkor a már megkötött utasbiztosítás sem lesz érvényes. Fontos kiemelni, hogy ilyenkor nem csak a koronavírusra nem érvényes, hanem semmire, ideértve mondjuk a baleset-, poggyász- vagy jogvédelmi biztosítást is.” Ez a kitétel akkor érvényesül, hogyha az utazás az UTÁN kezdődik meg, hogy erre a listára került az adott ország.

A Konzuli Szolgálat oldalán tudsz utána nézni, melyek az "utazásra nem javasolt és fokozott biztonsági kockázatot jelentő országok és térségek".

Néhány biztosító azonban a rendkívüli helyzetre tekintettel némileg változtatott a szerződési feltételein.

A Repjegy.hu blogján olvashatók az alábbiak:

„2020. szeptember 1-jétől a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata a világ összes országát az „utazásra nem javasolt térségek” közé sorolta. Ezekben az országokban nyújtandó biztosítási szolgáltatások teljesítését a biztosítók alapesetben kizárják.

Tekintettel a rendkívüli helyzetre, az Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) vállalja a szolgáltatást azon meghatározott területekre vonatkozóan, amelyek a biztosításkötés napján szerepelnek a biztosító honlapján elérhető országlistán.”

Tehát az EUB weboldalán érdemes utána nézni, melyik országokat tartják ők „elérhetőnek” a biztosításkötés napján.

A magyar biztosítókon kívül lehet kötni külföldi biztosítóknál is biztosítást. A hosszabb távon utazók általában két külföldi biztosítást szoktak ajánlani: a World Nomads és a Safety Wing biztosítást.

A World Nomads weboldalán azonnal figyelmeztetés fogad, hogy az ír kormány által utazásra nem javasolt országokba nem érvényes a biztosítás.

A Safety Wing honlapján csak arról van tájékoztatás, hogy Covid-19 kiegészítőt tartalmaz a biztosításuk. Ha felvesszük velük a kapcsolatot, akkor ők mondják meg aktuálisan, hogy az adott országba kötnek-e biztosítást vagy sem.

Változást hozhat a turisztikai helyzetben az oltási vagy védettségi bizonyítványok bevezetése, amely egységes EU-s szinten nyárra várható.

Spanyol biztosítás

Állami biztosítást csak munkaviszony mellett lehet kötni.

A magánbiztosításhoz elég az útlevél is, viszont vannak benne olyan feltételek, amelyeken érdemes elgondolkodni:

minimum 1 évre kell kötni

az első 6 hónapban semmilyen kórházi ellátást és műtétet nem fedez 

kb havi 55 € /fő az a biztosítás, amelynek már érdemi feltételei vannak

Internet

Én sokszor hallottam, olvastam másoktól, hogy a Szigeten mindenhol kiváló és folyamatos az internet kapcsolat, és az apartmanokban természetesen mindenhol elérhető a net.

Sajnos, a saját tapasztalatunk ennek ellentmond.

A déli oldalon volt az első szállásunk, Las Galletasban, ami egy turisták által közkedvelt terület – az ottani szállásunkban azonban egyáltalán nem volt net. Mi megoldottuk saját magunknak, de a szállás nem biztosított netet. San Marcosban, a következő szállásunkon ugyanez volt a helyzet, pedig mind a két apartman szép, modern, és nem olcsó hely volt.

Las Galletas - fekete homokos strand és rengeteg étterem

San Marcos öböl. Most készült el a parti sétány felújítása.

Almácigában mobilnetet biztosított a szállásadó, ami elég bizonytalan volt. Mondhatnám úgy is, mint a mesében: „hol volt, hol nem volt”. Az Icod de los Vinos belterületén levő apartmanban volt egyedül jó minőségű, stabil internet. Itt, El Amparoban, Icod de los Vinos külterületén eleinte egyáltalán nem adott netet a szállásadó, így ismét magunknak biztosítottunk mobilnetet. Viszont mikor elmondtuk a tulajdonosnak, hogy a munkánkhoz alapvetően szükséges a net, és hosszú távra csak akkor hosszabbítunk, ha biztosít netet, akkor szó nélkül bevezettette az optikai kábeles netet. Azóta kissé talán stabilabb, bár most is sokszor előfordul, hogy nehézkes az elérés, lassan tölt be, vagy egyszer csak meggondolja magát, és egyszerűen lecsatlakozik.

Almáciga - aprócska falu a domb tetején.
Ebben a falucskában laktunk 5 hónapig.

Azt is hozzá kell tenni, hogy mivel az elektromos áram sokszor kimarad, ezért ilyenkor net sincsen. (Ez amúgy elég érdekes itt, mert úgy tapasztaltuk, és másoktól is hallottunk ilyesmit, hogy a háztartások elektromos hálózata nincsen felkészülve arra a normál áramfogyasztásra, amit egy átlagos család használ. Ha bekapcsolom a mosógépet, vagy a vízforralót vagy a sütőt, akkor lecsapja az áramot, ha bármi más is működik. Tehát most már megelőzésképpen lekapcsolunk mindent, amíg nagyobb teljesítményű gépeket használunk. Viszont, a biztosítékot ilyenkor NEM csapja le, így az elején beletelt egy időbe, mire rájöttünk, hogy nem központi áramkimaradásról van szó, csak nálunk csapta le az áramot, de az összes biztosíték felkapcsolva maradt)

A déli ill. nyugati oldalon többektől úgy hallottam, hogy általában jobb minőségű a net. Itt, északon talán a hegyek is nagymértékben befolyásolhatják.

Szóval, ha a munkádhoz fontos a jó minőségű, stabil netelérés, akkor még fontosabb, hogy alaposan feltérképezd, hová helyezed le a bázisodat itt, a Szigeten.

Munka, letelepedés

És igen, itt jön egy másik nagyon fontos téma.

Az utóbbi időben sokan, sőt egyre többen utaznak Tenerifére azzal a szándékkal, hogy itt munkát találnak, és letelepednek. Ez egy nagyon kényes kérdés.

Fraile. Nekünk alvóvárosnak tűnt.
Valószínűleg innen ingáznak be a munkások Las Galletasba.

A járványhelyzet miatt az itt élők (kanáriók és a sok éve itt dolgozó és letelepedett bevándorlók is) tömegesen vesztették el a munkájukat. Nagyon sok, régóta itt élő magyar ment haza Magyarországra, mert nem tudott itt megélni. Rengeteg a munkanélküli. A szállodák és turisztikára szakosodott cégek java része hosszú időre bezárt, egy része tönkrement. Van, ami most nyit újra, de a munkalehetőség jelenleg nagyon korlátozott. Sok olyan céget is erősen érint ez a helyzet, amely nem közvetlenül a turizmusból él, de az emberek vásárlóerejének csökkenése miatt kevesebb a bevételük. Még zöldségest is láttunk bezárni és eladásra kínálni az utóbbi hónapokban.

Ha valahol meghirdetnek egy állást, akkor természetesen előnyt élveznek a kanáriók és a spanyolok. A fizetésekről pedig a régebb óta itt élőktől úgy hallottam, hogy jobb esetben 2.000 € körül mozog havonta, de gyakoribb, hogy a minimál bért adják, ami 12.000 € éves fizetést jelent, de 14 részletben fizetik ki, tehát a havi bér 1.000 € alatt van.

Sok szolgáltatás nyűglődik, mert az embereknek másra kell a pénze.

Szóval ha munkát szeretnél, azt javaslom, alaposan derítsd fel előre a terepet, mielőtt felszámolsz magad mögött mindent.

Ha olyan munkád van, amit „magaddal tudsz hozni”, és nem gond, hogy több ezer kilométerre vagy Magyarországtól, akkor nyert ügyed van. De azzal vigyázz, ha itteni vásárló- vagy ügyfélkörre számítasz, vagy a turizmusra akarsz építeni. Sok magyar és más külföldi él a Szigeten már hosszú évek óta, akiknek már megvan-megvolt a saját ügyfélköre – miközben a helyzet alaposan megváltozott az elmúlt 1 évben. Szóval ilyen téren sem árt előre feltérképezni a helyzetet.

És jó, ha a vállalkozási terveid valóra váltása előtt elolvasod Zákonyi Bence cikkét a spanyol adóhelyzetről.

Minden esetre, ha letelepedési szándékod van, akkor arra is kérdezhetsz a „Tenerifei magyarok segítenek” Facebook csoportban, mert vannak itt élő magyarok, akik erre (is) specializálódtak, hogy segítsenek tanácsadással és a hivatalos ügyek intézésében.

Remélem, segít Neked ez az összeállítás. Amint az elején is írtam, ezek a mi személyes tapasztalataink, a saját véleményünk azok alapján, amit több, mint 1 év itteni élet alatt megéltünk.

Sok szerencsét kívánok Neked, bármit is tervezel! 😊 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése