Tylli Titkai

Családi kaland-regény. Rendhagyó utazási blog.

Oldalak

  • Főoldal
  • CSALÁDUNKRÓL
  • Mese
  • Köszönet Férjemért
  • Köszönet Gyermekeimért
  • Blogjaink
  • Miért RENDHAGYÓ? És miért utazási blog?

2019. március 18., hétfő

Palm Beach Hotel, Kuta

View this post on Instagram

Kuta Első szállásunk Balin a Palm Beach Hotelben volt. Ez az a szálloda, ahol Miklós utoljára szállt meg, mikor 2016-ban 1 hónapig egyedül csatangolt Balin. Érdekes élmény volt itt lenni. Miklósnak azért, mert végre megmutathatta nekünk azt a sok érdekes-szép helyet, amit Ő már annak idején felderített - nekünk pedig azért, mert "élőben" is láthattuk, amit már oly sokszor megcsodáltunk az Ő fényképein és videóin. Egyébként ez egy nagyon kellemes szálloda, igen közel a reptérhez, mégis csendes, és a tengerpart is csak néhány perc séta. Érdekes volt látni, ahogy egy kis házi tákolmánynak kinéző fünyíróval nyirták a füvet. Találkoztunk azzal a pincérnővel is, akit Miklós már annak idején emlitett, hogy néhányszor elbeszélgetett vele, és milyen érdekes, hogy őt is Máriának hívják, és keresztény :-) Jót mulatott rajta, hogy engem is így hívnak, és hogy Miklós emlékszik rá. A végén úgy búcsúzott el tőlünk, hogy akkor jövőre, ugyanitt? Egyébként a tulajdonosnőt is Máriának hívják :-)))

A post shared by Mária Török (@htmarika) on Jun 13, 2019 at 12:36pm PDT

Bejegyezte: Marika
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Címkék

  • > Bali (24)
  • > Belső Béke (15)
  • > Buli Suli (7)
  • > Család (39)
  • > Családi csapatépítés (58)
  • > Családok a Nagyvilágban (60)
  • > Digitális nomádság (6)
  • > Dél-Kelet Ázsia (42)
  • > Egyiptom (1)
  • > Felkészülés utazásra (5)
  • > Fesztivál/előadások (8)
  • > Homeschooling (11)
  • > Humor (7)
  • > Hála (10)
  • > Itthon (9)
  • > Játék (7)
  • > Karácsony (2)
  • > Kérdések önmagamhoz (12)
  • > Mauritius (3)
  • > Mester és Tanítvány (5)
  • > Mit választasz? (3)
  • > Motiváció (27)
  • > Otthontanuló Családi Nap (2)
  • > Tenerife (16)
  • > Tylli történetei (16)
  • > Utazás (82)
  • > Vers (4)

Instagram profilom

Instagram profilom
A képre kattintva az Instagramon is megnézheted a régebbi utazásaink képeit. Mostanában már nem használom az Instagramot.

Kedves Látogató!

A Tylli blogon nyilvánosan megjelenő szövegeket szabadon megoszthatod vagy tovább adhatod NON-PROFIT céllal, és a FORRÁS pontos megjelölésével.

Ez alól kivételt képeznek a személyes konzultáció során általam megosztott tartalmak, amelyek ÍRÁSBELI engedélyem nélkül semmilyen formában nem használhatók fel.

Szeretettel:

Marika

Keresés

Blogarchívum

  • ►  2024 (3)
    • ►  január (3)
  • ►  2023 (1)
    • ►  december (1)
  • ►  2022 (7)
    • ►  október (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2021 (7)
    • ►  december (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (1)
    • ►  március (4)
  • ►  2020 (7)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (3)
    • ►  április (1)
  • ▼  2019 (46)
    • ►  június (2)
    • ►  május (18)
    • ►  április (14)
    • ▼  március (12)
      • Nyepi 1.
      • Apró részletek Balin
      • Palm Beach Hotel, Kuta
      • Reptéri kalandok
      • Merry Christmas - Balin, márciusban :-)))
      • Kis India, bevásárló központ és utcakép
      • Maláj ringit
      • Metro Hotel, Kuala Lumpur
      • Gyerekkel repülünk!
      • Kuala Lumpur, buddhista templom, március 1.
      • Éjszaka a dubaji reptéren
      • Készülődés Dél-Kelet Ázsiába
  • ►  2018 (25)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (5)
    • ►  június (2)
    • ►  május (3)
    • ►  április (2)
    • ►  február (7)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (23)
    • ►  december (1)
    • ►  november (3)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  május (5)
    • ►  április (6)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ►  2016 (20)
    • ►  december (1)
    • ►  november (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (12)
    • ►  június (4)
    • ►  február (1)
  • ►  2015 (15)
    • ►  június (3)
    • ►  április (5)
    • ►  március (7)

Címkék

Bali Belső Béke Boldogság Család Családi Csapatépítés Dubaj Egyiptom Elégedettség Fesztivál Homeschooling Humor Hála Indonézia Játék Koh Lanta Kuala Lumpur Kuta Környezetvédelem Langkawi sziget Malájzia Mauritius Mester és Tanítvány Motiváció Otthontanuló Családi Nap Phuket Pénzügyi intelligencia Spanyolország TENERIFE INFÓ Tenerife Thaiföld Trambulin Tudatosság Tylli Utazás Vers Videó Zsömpi előadások
Állati kft. téma. Üzemeltető: Blogger.
Ugrás az oldal tetejére